Ezeket a történeteket én írom.
Történeteim maximált mondatszáma: 24
Minden történetem a valóság pontos lenyomata.
Könyvbemutató
A négyszögletű kerékerdőn gördülő járgány zsúfolásig ki volt tömve utasokkal. Tovateve és barátai Kis J. Janó, a költő első setétföldi könyvbemutatójára mentek. A határállomásnál Tovateve óvatosan a fékbe taposott.
Egy finánc lépett hozzájuk, „ZOLL- STOP” feliratú sapkáit levette, s igyekezett mind a hetet megtartani a hóna alatt.
– Béluskám, útlevelek? – gyömöszölte be mind a hét fejét az ablakon.
– Ne aggódj Zolloskám, hoztam bőven! – nyugtatta meg Béla.
A vámháznál szerelmesleveleket rakott ki az asztalra. Ezeket a frissen sült a la’ béla – szerelemleveleket minden útlevelek legútlevelebbikének ismerték el setétföldjén, s rajongtak érte fejesek és fejetlenek egyaránt. A porcukorral gondosan meghintett, halványrózsaszín süteményeket soha nem felejtette el, aki egyszer megkóstolta, mert azonnal lángot okádott. Különlegességét az enyhén pirított dió, a legendás ördög nyelve chili és a kíméletlen erejű, közismert macskapöcse paprika keverékéből készült töltelék adta, s tette mindörökre emlékezetessé annak, aki túlélte az első kóstolás sokkoló élményét.
Zolloskám elégedetten tekerte fel a sorompót, a járgány zörögve, csattogva zötykölődött egy világító ablakú ház felé. A ház zajos volt, mint egy kocsma, elegáns, mint egy bakterház, és decens, mint egy frissen felújított vidéki klubkönyvtár.
Beléptek, a kocsma (tényleg az volt) érzékeny lelkületű népe hangos ovációval lapigatta hátukat, a csapos jóféle chilipálinkát töltött nekik.
– Adja magát, kisapáim! – hörpintette le Béla, és maga elé tolta a költőt.
– Elhoztam nektek! – a hangjában némi büszkeség rezgett.
Janó elővette Setét sorok című verseskötetét, beszippantotta a hely vaskos szagát, majd olvasni kezdett fennhangon. A felolvasás után villám-kultúrkörök alakultak. A trágár beszédű törzsvendégek magukról elfeledkezve, választékos modorral elemezték Janó műveit. Tovatevéék nekibátorodva egy-egy költőit káromkodtak. Később kórusok alakultak és együtt énekelték:
„Setétségben legyünk együtt világos.
Kihirdetjük!
Érted, babám? Világos?
Agyadban és ágyadban, babám légy világosban.”
A csapos koktélokat mixelt, a vendégek az összegyűjtött üres üvegekből víziorgonát építettek, a fővárosi művészek pedig hosszan tartó csenddel fokozták a koncert-hangulatot.
Béla a sarokban ült, derűsen szemlélődött, aztán nagyot sóhajtott, s egy csecsemő elégedettségével mély álomba merült.
Horkolása üstdobként bele-bele dübörgött a felhangzó szimfóniába.