Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer … fityfenét volt! Van egy Fődöme. Ott lakik, ahol diók gurulnak még a szilvafák alatt is, és titokzatos színes kövek vezetik útjukon a gyanútlan, meg a gyanakvó sétálókat. Ott, ahol még a madarak is elfelejtenek néha csicseregni és elbambulnak jólesően, ezenkívül nem szégyellik ugyanezt tenni az arrafelé tévedő Felettébb Komoly Emberek valamint minden más egyéb népek, beleértve a hancúrozó és fékezhetetlen apróságokat és nagyságokat.
Arrafelé a pollenek, a pillangók, a falevelek, s alkalmasint a hópihék között mesék szálldosnak a levegőben. Pikk és pakk, tikk és takk, s már röppennek is hol innen, hol onnan, komótosan, tempósan, dirmegve, dörmögve, csacsogva, csobogva, zenélve, zümmögve, tarkába öltözve a mesék.
Fődöme dömézi össze őket. Rafinált módszerekkel, kifinomult cselekkel csábítja be a fapados sétálóra a meséket. Legutóbb is mi történt? Hát Fődöme levelét megírta, s ebbe a levélbe ezt itt beleírta: „… azon gondolkodtam, hogy vajon van-e olyan meséd, ami egy nagyszerű anyáról szól. Anyák napjára valami, ami nem az orgona ága…”
Így kopogtattam be Juliskához hosszú idő után újra. Szíves szóval, örömmel fogadott. S mert jólelkű, hát dömézni is örömmel ment.
CSÚNYA JULISKA
magyar népmese
Egyszer volt egy nagyon szép pár ember. Olyan szépek voltak mind a ketten, hogy az csoda. Született egy lányuk, de az olyan csúnya volt, csupa szőr volt mindene: arca, lába, a combja. Juliskának keresztelték. Nőtt, nődögélt a kis Juliska, már iskolába is kellett volna neki járnia, de nem merték a szülők küldeni. A kislány azért csak kiment az útra, hiába tiltották, nézelődött. Volt egy fiú a szomszédjukban. Mihelyt kiment Juliska, mindjárt odaszaladt hozzá.
– Csúnya Juliska, Csúnya Juliska, mit csinálsz? Hogy vagy? Mit vagy?
Ezt nem szerették a szülei. Azt mondja egyszer az asszony:
– Kedves uram, hallgass ide, mondok neked valamit. Rakjál a szőlőbe házat, aztán oda megyünk lakni. Az én gyermekemet ne csúfolja senki se!
Úgy is lett. Az ember épített a szőlőbe egy szép derék házat, kiköltöztek.
Járt oda vadászni a szőlőbe egy gróf fiú. Ahányszor arra járt, mindig bement egy pohár vizet kérni. Adtak neki szívesen. De Juliskát nem láthatta sose. Egyszer egy vasárnap azt mondja a Csúnya Juliska anyja:
– Na, kislányom, elmegyünk a templomba!
Mennek a templom felé. Ahogy mennek, ott állt az úton egy öregember. Egy almafa volt nála, egy ültetni való almafa. Mindjárt köszönt az asszony:
– Adjon isten jó napot, édes öregapám!
– Adjon isten neked is! – fogadja az öreg. – Hallgass ide! Vedd meg ezt az almafát. Hat gyermekem van, mind a hat beteg, nem bírom őket orvosolni. Azért adom el ezt az almafát.
– Megveszem, kedves bácsikám, megveszem! – mondja Juliska anyja. – Aztán mennyiért adja?
Azt mondja az öregember:
– Egy füles aranyért!
– Jó! – állt rá az asszony.
Félrehívja Juliska az anyját:
– Édesanyám, az én nyakamban van éppen egy füles arany. A keresztanyámtól kaptam. Azt adjuk oda neki!
– Jó, kedves lányom, odaadom!
Az öregember odaadta az almafát, az asszony meg neki a füles aranyat. Mikor hazaértek, azt mondja az urának az asszony:
– Nézzed már, egy öregembertől vettem ezt az almafát. Ültesd el!
– Tudom, kedves feleségem, vissza is adta az Öregember a füles aranyat, találkoztam vele.
Az ember el is ültette az almafát. Egy évre rá egyetlenegy virág volt rajta. Abból lett egy sárga alma, de akkora, hogy még nem is láttak akkorát. Azt mondja a feleség a férjének:
– Ezt az almát úgy őrizd, mint a két szemedet! Nehogy ellopja valaki!
– Gondom lesz rá – ígérte az ember.
A gróf megint arra vadászott, s betért egy ital vízre.
– Jó napot adjon isten! – köszöntötte a gazdát.
– Adjon isten a méltóságos grófnak is!
– Ejnye, ejnye, hallja, de gyönyörű szép almája termett!
– De nem szabad ám levenni, csak Szent Mihály-napkor!
– Ha megérik az az alma, én adok magának érte egy mázsa búzát, adja nekem!
– Jó, méltóságos gróf, ha megérik én odaadom, pedig még mi se kóstoltuk.
Múlik az idő, érik az alma erősen. Csúnya Juliska úgy megbetegedett, hogy nem tudtak vele mit csinálni. Orvost, mindenféle javasasszonyt hordattak ki hozzá. Azt mondja Csúnya Juliska:
– Édesanyám, azt az almát el ne add, mert az öregember, akitől a fát kaptuk, idejött hozzám az éjszaka! ,,Juliskám, ha az almát meg nem eszed, meghalsz!”, azt mondta.
– Jó, hogy elmondtad az álmodat, lányom, édesapádat aláfektetem az almafa alá, vigyázzon a fára.
Jól van, úgy is volt. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: az ember odaígérte a grófnak az almát, és ha valakinek valamit ígért, állta a szavát.
Azt mondja a felesége:
– Hallod, kedves uram, feküdj az almafa alá, mert félek, hogy ellopják az almát!
Nem mondta meg az urának, hogy a lánya mit álmodott.
Az ember egy szalmazsákot tett az almafa alá, arra feküdt.
– Jaj, kedves anyám – mondja Csúnya Juliska -, szörnyű halált halok!
– Ne félj, kedves lányom, mindjárt megeszed az almát, hiába feküdt alá édesapád!
Az asszony az ablaknál állott, az ember pedig pipálgatott az almafa alatt. Mikor látta a felesége, hogy már a pipa kiesett a szájából, kiment, vitte az ollót, az almát megfogta, lenyírta, hogy ne mozduljon az ág. Bevitte a lányának.
– Ne, kedves gyermekem, edd meg!
Meg is ette Juliska az almát. Felvirradnak, hát látja az anyja, hogy egy kicsit megszépült Juliska. De az apja is csak nézi.
– Hallod, feleségem, úgy látom, mintha valamicskét szépült volna a kislányunk!
No, a másik évben megint van egy almavirág, az meg tiszta fehér, de csak Szent Mihály-napkor érik meg az alma. Megy megint a gróf, azt mondja az embernek:
– Ejnye, ejnye, hát ilyen ember maga?! Azt mondtam, hogy adok egy mázsa búzát az almáért, mégsem adta nekem!
– Hát, felséges gróf, nem tehetek róla, lelopták az almát!
– Lelopták?
– Lelopták! Mi se ettünk belőle!
Na, terem a fa másik évben tiszta fehéret. Mikor érik az alma, Csúnya Juliska megint nagyon beteg. Olyan beteg, hogy nem tud hova lenni. Mondja az édesanyjának:
– Kedves édesanyám, megint itt volt az öregember. Azt mondta, ha meg nem eszem az almát, meghalok!
– Ne félj, kedves kislányom, lelopom én apádtól! Hiába ígérte akárkinek, te eszed meg azt!
Úgy is volt. Az ura újból odafeküdt a fa alá, ő mégis levette az almát.
– Nesze, kedves lányom, edd meg!
Reggelre már jól is volt a lány.
Megy újból a grófi fiú.
– Na, bácsi, hiába kértem magától azt az almát, csak nem adta nekeml!
– Méltóságos gróf úr, én nem tehetek róla. Olyan zsivány nép lakik itt, hogy mindig ellopják!
– Ha még terem egyszer, adok érte magának két mázsa búzát!
No, megint virágzott egyet az almafa. Megérett az alma, szép pirosat, s mondja Csúnya Juliska:
– Kedves édesanyám, azt mondta az öregember, meghalok, ha meg nem eszem az almát!
– Ne félj semmit, kedves gyermekem, én lelopom apádtól!
Az apja megint lefeküdt a fa alá. Kiment az asszony egy ollóval, lenyírta az almát.
– Nesze, kedves lányom, edd meg!
Megette. Csúnya Juliskából reggelre olyan szép lány lett, hogy napnak, holdnak járásában szebb teremtés nem volt! Apja, anyja azt se tudta, hova legyen örömében.
Mire a gróf megjött az almáért, az asszony már kibeszélte az urának az igazat:
– Kedves uram! Egy alma se veszett el, mind a három almát az én gyermekem ette meg!
– Hála legyen a jó istennek, kedves feleségm! De miért nem mondtad hamarabb, én is ugyanúgy odaadtam volna neki, mint te.
Azt mondja a felesége:
– Tudom, hogy odaadtad volna, kedves uram, de úgy megígérted, hogy a gróffiúnak adod el. Kötött volna a szavad, nem tetted volna meg.
– Bizony, odaadtam volna én!
Na, megérkezett a gróf.
– Hát ezt az almát se hagyta meg nekem? – kérdezte. – Hiába ígértem bármit, a három almából egyet sem adott nekem.
Azt mondja az ember:
– Megmutatom én a méltóságos gróf úrnak az ,,almát”!
Azzal bement, karon fogta a lányát. Hát mikor kivitte a gróffiú elébe, hetvenhétszer ment rá a baj a gróffiúra, úgy megszerette. Azt mondja az apja:
– Méltóságos úr, ne haragudjon, mert azt a három almát az én lányom ette meg!
– Jól van. De akkor ebben a percben adják hozzám feleségül a lányt!
Azt mondja a lány:
– Nem úgy van az!
– Hát hogyan? – kérdezte a gróffiú.
– Én az én apámat meg az anyámat soha el nem hagyom, míg élek! Ha rááll arra, hogy jöjjenek ők is oda, ahova én, hát akkor hozzámegyek a méltóságos gróf úrhoz.
A gróf bizony ráállott. Mindenre ráállott volna, úgy megszerette Csúnya Juliskát, akarom mondani, Szép Júliát. Megesküdtek.
El is vitte anyját, apját, a mai napig élnek, ha meg nem haltak.