Orbitális rém kóborol közöttünk. Csak hírét hallottam. Nem tudom milyen, s azt se tudom, mire képes, de azt megtapasztaltam, hogy lehet tőle rémüldözni. Ezt megbízható forrásokból tudom. Olyanoktól, akik tényleg rémüldöznek tőle. Amikor érdeklődtem a Rém felől, azt mondták, hogy: o-kos-te-le-fon.
Megnyugodtam. Nekem nincs okos telefonom. Van mobilom, amivel például tudok időjárás-előrejelzést megnézni; A-ból B-be eljutni; fényképezni; beszélgetni; mese-mondásomat felvenni és naná, elküldeni azt másoknak. Ezen kívül még sok minden másban is szolgálatomra van, de nem okos. Akik kitalálták, azok igen. Akik megtanítottak vele kütyüzni, no ők pláne! És én is az vagyok, mert tudom használni. Okosan.
Például ahol mesék szálldosnak a levegőben, ott mesét is tudok vele hallgatni. Remélem, egyre több helyen.
Egyszer majd ezt is:
AZ OKOSSÁG FORRÁSA
magyar népmese -ahogy én mesélem
Volt egyszer egy asszony, s volt neki egy rettenetesen csúf fia, aki nem is kapott a csúfsága miatt feleséget magának. Amikor aztán meghalt az asszony, a fiút nem kötötte már semmi a falujához. Elindult a világ vége felé, hogy hátha valami jó történik majd vele.
Egyszer elért egy nagy erdőbe, volt ott egy patak, amin nem tudott átmenni. Ballagott mellette, majd csak talál valahol valami hidat, vagy gázlót.
Sehogy nem akart véget érni ez a patak. A legény már kezdte elúnni a nagy gyaloglást, amikor felért egy hegyre, s a hegyen meglátott egy leányt. Gyönyörűszép volt az a lány. Olyan szép volt, hogy beleszeretett egyből.
Egészen megbátorodott a szerelemtől és megszólította ezt a lányt, nem lenne-e a felesége. Akkor leány azt mondta, hogy lenne ő szívesen, de nem lehet, mert ő tündér és az élete csak egy évig tart, s hamarosan eltűnik a habokban. Hanem azért mondta a legénynek: csak fürödjék meg a patakban, meglátja valami jó történik vele.
A legény a fürdés után olyan szép lett, hogy nem ismert magára. Amikor végre elhitte, hogy ilyen szép legény lett belőle, akkor még jobban könyörgött a lánynak, hogy menjen vele, legyen a felesége. A tündér erre adott egy tanácsot neki: fürödjön meg az okosság forrásában, akkor a felesége lesz, mert akkor nem kell neki egy év múlva a habok közé vesznie.
Így hát újra nekiindult a világnak. Feltette magában, hogy lesz ami lesz, de megtalálja az okosság forrását, mert vagy ez a tündérleány lesz a felesége, vagy senki!
Ment, mendegélt, hát egyszercsak megint egy patakhoz ért. Addig ment, míg elért a patak forrásához, ahol egy alvó öregasszonyt talált. Felkeltette.
– Ébredjen, öreganyám! Kérdeznék valamit. Ez az okosság forrása?
– Ez bizony nem az okosság forrása fiam, hanem a gazdagságé – mondta az öregasszony, és hozzátette. – Ha nem mondod el senkinek, fürödhetsz benne.
A legény ezt könnyen megígérte, aztán megfürdött a forrás vizében. Azután arannyá lett a kezében az, amit csak akart. A legény megköszönte volna az öregasszonynak a jóságát, de akkora már újra aludt az asszony, a legény meg hagyta aludni, nem zavarta. Ment tovább megkeresni az okosság forrását. Gondolta ugyan, hogy az asszony tudhatta, hol van, de hát ami így van, az így lett, s ment tovább.
Ahogy így ment, mendegélt, megint egy patakhoz ért. A patak eredésénél egy öregember ült. A legény odament hozzá.
– Öregapám! Csak nem ez az okosság forrása? – kérdezte tőle.
– De bizony ez az! – bólintott az öreg. – Tudom ám azt is, mi járatban vagy. Menj, s fürödj meg benne!
A legény megfürdött. Érezte, hogy nagyon okos lett! Meg akarta köszönni az öregembernek a jóságát, de az eltűnt. Merített az okosság forrásából a tündérnek, visszament a hegyre, megfürösztötte benne a lányt. Ezután végre egybekelhettek, nem volt akadály. Olyan boldogok lettek, hogy nem volt náluk boldogabb senki a világon. Így segített rajtuk az okosság vize.
Meséljétek el ezt a mesét, keressétek meg ti is az okosság forrását és fürödjetek meg benne. Ne felejtsetek el meríteni belőle, hogy másokat is megfürdessetek.