Ezeket a történeteket én írom.
Történeteim maximált mondatszáma: 24
Minden történetem a valóság pontos lenyomata.
Dudolás, a dúdoló
Dudolás eredetileg dudás volt.
Aztán egy szép napon ellopták, vagy talán kölcsön adta, esetleg elveszítette a dudáját, így dudálás helyett maradt neki a dúdolás. Valójában nem bánta. Nem kellett a dudára vigyázni, nem kellett felfújni meg fújni, és végre nem kísértette egyetlen halott kutya és egyetlen halott kecske lelke sem.
Pedig olyan dudás volt, aki komolyan vette hivatását, s megjárta a poklot személyesen, mert aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Hát ő ment.
A pokolban az ördögök összeszaladtak, hiszen mióta világ a világ, dudás elevenen még nem tette be a lábát hozzájuk. Különösen nem olyan, aki a pokolbéli tanulmányok folytatására a minél tökéletesebb dudálás érdekében jelentkezett.
– Mit – kérdezték tőle – mit akarsz tanulni, ha a kondérkezelés, a sütögetés és a mélylélektani bányászmesterség elsajátítására egyaránt nemet mondasz.
Ezt kérdezték, mert a pokol alapjában véve demokratikusan fogadja a friss tanoncokat. Ennek bizonyítékaként később még a nagykutyanyúzás lehetőségét is felvillantották neki. [1]
Válaszul Dudolás minden kérdésre csak a vállát vonogatta. Még akkor is, amikor azt is felajánlották, hogy maga állítsa össze saját pokoli tanrendjét. Azt mondta, elég pokol neki, hogy itt kell tanulni, kutyát meg végképp nem akar nyúzni, se kicsit, se nagyot. Ekkor aztán kihajították azzal az útravalóval, hogy soha többé ne tegye be oda a lábát és egyúttal vegye tudomásul, hogy minden pokolból ki van tiltva örökre. Talán ekkor, röptében vesztette el a hangszerét, mert soha többé senki nem hallotta dudálni, ellenben dudorászni gyakran. Ekkor ragadt rá a Dudolás név. Dudolás innentől kezdve soha nem beszélt. Se prózában, se dalban. Elakadt a szava, vagy az ördögök tartották a pokolban, nem tudni. Dudolás ezt se bánta. Nagyot puffanva ért földet a temetőárok zöldellő partján, sajgott mindene, de körülötte ragyogott a föld, az ég, a fák és a csepergő eső. Aztán felállt, becsavarogta a világot és teledúdolta.
Ma is úton van, s amikor dúdol, felzeng az élet, hallani a csillagok hangját és a dübörgés elcsitul a szívekben.
[1] Mert kérem ott is számon tartják a népi hagyományok megőrizte ősi tudást, úgymint:
„aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott vannak a jó nagy kutyák, abból lesznek a jó dudák.„