Azt gondolom, a böjt egyfelől tartózkodást jelent valamitől, elfordulást ételtől, szavaktól, gondolatoktól -, másfelől éppen ezzel a távolmaradással lehet odafordulni valami máshoz, meglátni azt, ami eddig kívül rekedt.
meglátni azt, ami eddig kívül rekedt
Selma Lagerlöf svéd író Krisztus-legendái nyomán terjedhetett el széles körben ez a mese. Többször, több módon hallottam, s ide most úgy jegyeztem le, ahogy én meséltem már gyakran.
Egyszer azt mondta nekem valaki, miután meghallgatta a történetet, hogy nem tudja, sírjon-e, vagy röhögjön, mert annyira deja vu érzése volt mesehallgatás közben… Sose tudtam meg mire, kire gondolt.
Az angyal ereje – mese
Szent Péter meg Jézus Krisztus a mennyországban üldögéltek egy árnyas fa alatt és beszélgettek. Sok minden szóba került, ahogy az a barátok között szokás, amikor egyszer Szent Péter azt mondja az Úrjézusnak.
– Uram, már azért csak van a világon olyan dolog, amit te is rosszul csinálsz.
– Ugyan már, mi az? Péter fiam, mondd el, hátha orvosolhatom a dolgot.
– Amikor az én anyám meghalt, akkor őt nem engedtétek be a mennyországba.
– Nem, bizony, Péter, mert a te anyád soha meg nem szánt senkit, soha alamizsnát nem adott a rászorulóknak, nem érdekelte más, csak a harácsolás.
Szent Péter erre hirtelen nem tudott mit mondani, mert tudta, hogy igaza van az Úrjézusnak az anyját illetően. Kicsit gondolkodott, aztán így felelt.
– Értem én, értem, de hát rám való tekintettel csak befogadhatnátok.
Úrjézus akkor azt kérdezte Pétertől.
– Aztán ha itt lenne az anyád, akkor jól érezné vajon magát?
– Hát már hogy kérdezheted ezt? A mennyországban mindenki jól érzi magát, ez már egyszer tutira igaz!
Akkor az Úr megcsóválta a fejét és így válaszolt.
– Aligha, Péter. Aligha! Mert aki nem tud örülni mások örömének, az itt nem érzi jól magát. Na, de jól van, legyen, ahogy akarod, most az egyszer kivételt teszek. Elküldöm anyádért a legerősebb, legügyesebb angyalomat, hogy hozza ide. Aztán majd meglátjuk.
Így is lett, maga elé szólította legerősebb angyalát, és parancsolta neki, hogy Péter anyját hozza a színe elé a pokolból. Az angyal ment is sebesen, ők meg Péterrel nézték, hogy mi történik.
Rettenetesen sokan voltak a pokolban. Amikor az angyalt meglátták közeledni, mind könyörgött: „Ments meg innen! Vigyél magaddal. Mindent megbántam, jóváteszek mindent.” De az angyalnak Péter anyját kellett megkeresni, s nem hiába ő volt a legügyesebb az angyalok között, egyszer csak meglátta az asszonyt a pokol legmélyén és magához ölelte. Úgy repült vele felfelé, mintha valami pihét vitt volna. Olyan sebesen, mint egy rakéta. Hát, ahogy így ment egyre feljebb, a pokolbéli lelkek közül egyre többen kapaszkodtak rájuk, ki az angyal szárnyába, ki a ruhájába, ki meg Szent Péter anyjába. Azt gondolná az ember, az angyalnak így repülni nagyon bajos volt, de éppen ellenkezőleg történt. Minél többen csimpaszkodtak rajtuk, annál könnyedebben emelkedett felfelé. Csakhogy Péter anyja foggal-körömmel tépte, szaggatta le a kapaszkodó kezeket, rugdosott le mindenkit, akit csak ért. Mély felháborodással ordított rájuk.
– Pusztuljatok pokolbéli népek, értem küldte angyalát az Úr, nem tiértetek!
Ahogy egyre több menekedni vágyó lélektől szabadult meg, úgy lett az angyalnak ez a mennyország felé szárnyalás egyre nehézkesebb, úgy fogyott egyre jobban az ereje. Pedig nagyon összeszedte magát szegény, mert mindenképpen eleget akart tenni az Úr akaratának. Azért, még ha csak lassan is, de egyre közeledtek a mennyország kapuja felé. Már csak két lélekkel emelkedett a mennyország felé, amikor Péter anyja addig küszködött, amíg le nem tudta rugdosni azt a másik reménykedve kapaszkodó lelket. Abban a pillanatban amikor ez megtörtént – éppen a mennyország kapuja előtt – elhagyta az angyalt maradék ereje is és kiejtette karjaiból Péter anyját, aki mélyebbre zuhant a pokolban, mint volt.
Fáradtan, elgyötrötten állt meg az Úr előtt.
– Uram, bocsáss meg nekem! Én mindent megpróbáltam, minden erőmmel azon voltam, hogy ide hozzam elétek azt az asszonyt.
Az Úr akkor azt mondta neki.
– Eredj, fiam, pihend ki magadat, te nem vagy ebben vétkes. – majd odafordult a keservesen síró Péterhez.
– Látod-e Péter! Mindhiába az én szeretetem, ha ő nem tudja úgy szeretni felebarátait, mint önmagát. Ha nem tud örülni mások örömének és csak magának akarja jussolni a jót, hiába küldöm érte legerősebb angyalomat is.
