A Mustármag mikroműhely és a Bródy Sándor Könyvtár „Élménykönyvtár – Áramlatok” konferenciáját vízkóstolással zártuk. Négy forrás vizét kóstolhatták meg a résztvevők: a Garadna-, a Mária-, a Jávorkúti-, és a Szent József forrás vizét. A vizekről rövid infót kaptak konferencia kiadványunkban, ezt bővítettem ki itt figyelemre méltó érdekességekkel.
Első forrásunk a GARADNA FORRÁS
A Bükk hegység keleti előterében, 533 m tengerszint feletti magasságban, a kicsinyke, mesebeli szépségű Ómassa falu mellett ered. (Ma: Miskolc-Ómassa)
Erős sodrású vize a kiépített forrásházból való kilépése után közvetlenül betonmederben folyik tovább, majd a Garadna patak természetes medrében fut le a Hámori tóba.
Vízhozama: 90 – 24640 l / perc (manapság inkább 90 liter)
48.108501, 20.531259
„Eddigi utunkon békés rétegforrásokkal vagy épphogy csörgedező karsztforrásokkal volt dolgunk, most megtudtuk, hogy milyen a karsztforrás árvízkor. Iszonyatos robajjal és olyan erővel tört elő az óriási víztömeg, hogy mintegy 10-15 métert röpült a levegőben, mielőtt talajt ért volna. A hang erejére pedig jellemző, hogy tölcsért kellett formálni a kezünkből a szánk elé, hogy az egymás fülébe ordított szavakat megérthessük. Vízhozamát akkor percenkénti 20000 – 30000 literre becsültük, de mértek már a Garadna forrásnál 42600 l/perc vízhozamot is.”[1]
A szerző – Gánti Tibor – két hetes nyári bükki túrájának (anno 1950) emlékeit eleveníti fel írásában.
Előfordult már nem egyszer, hogy váratlan és nagy esőzéseket követően ennél is nagyobb vízhozammal dübörögtek a bükki források. Emlékezetes a Szinva és Garadna árvize 1958 nyarán. Június 11-én a Bükk fennsíkon 160 – 180 mm csapadék hullott, ami irtózatos mennyiségű víz, ha figyelembe vesszük, hogy az éves csapadék átlaga (60-70 évvel ezelőtt) 850 – 930 mm között mozgott. Az esőzés következtében a Bükk fennsík peremén fakadó források vize zavarossá vált, s vízhozamuk elképesztő mértékben megemelkedett. A Szinváé pl. a normál 0,10 – 0,15 m3/sec mennyiségről 43 m3/sec-re emelkedett. Az eseményről így tudósít a Borsodi Szemle korabeli száma:
„A Garadna árvize a Szinva patakkal egyidőben indult meg és érdekes geomorfológiai változásokat idézett elő. A patak felső szakaszán (Ómassától a Sebesvíz torkolatáig) a hirtelen jövő vízáradat a völgy hossztengelyében futó kocsiúton új patakmedret hozott létre. Ennek szélessége és mélysége változó: átlagosan 1,5 m széles és 50 cm mély. Helyenként 2 – 2,5 méterre szélesedik ki és mélysége eléri, sőt meghaladja az egy métert.”[2]
Még ennek mértékét is meghaladta az 1878. augusztus 31.-én, éjszaka bekövetkezett pusztító árvíz, amely 200 házat sodort el és 250 emberi életet követelt Miskolcon. A becslések szerint csak a Szinva vízhozama elérte a 71 m3/sec-ot.
Ugyanezen a napon, 1878. augusztus 31.-én volt Egerben is az a félelmetes erejű, pusztító vízár, aminek emlékét máig kis márványtáblák őrzik a város házainak falán. Volt hely, ahol 3,35 m magasra emelkedett a víz szintje. Mi mennyiségű eső jöhetett le a Bükkre, ha ezen az egy napon két városban is ekkora pusztulást okozott, s még mennyi olyat, amiről nem is szólnak a krónikák.
A csendes, szelíd kis patakok manapság is megmutatják félelmetesre megnövő erejüket.
Bánjunk velük mindig tisztelettel.
Jóízű a Garadna vize – fotó Deák Kriszta 
Rossz-nyelvek szerint a bükki boszorkányok egyik kedvenc itala ez a víz – fotó Deák Kriszta
Második forrásunk a JÁVORKÚTI-FENYŐ-FORRÁS
Miskolctól 12 kilométerre, a Bükk fennsík legszebb részén, 685 m tengerszint feletti magasságban eredő forrás nevét a juhar régies elnevezéséről kapta.
Környezete pihenőpadokkal, asztalokkal, tűzrakóval ellátott kedvelt kirándulóhely. Étterem, szálláshely a közelben.
vízhozama: 300 l / perc
48.0975721, 20.5258174
Jávorkúti-fenyves-forrás – fotó Völfinger Ábel 
A kirándulók rétje – fotó Deák Kriszta
A forrás teljes neve Jávorkúti-fenyves-forrás, de még eleven emberrel nem találkoztam, aki így nevezte volna. Valóságos életvíz és tisztítóvíz egyben, s nem csak a közelében található étterem és szálláshely számára, hanem a tikkadt turisták, a kiránduló miskolciak, s különösképpen a Nagytöbör melletti Síház (kulcsosház) vendégei számára.
Jávorkút varázslatosan szép úton gépkocsival is megközelíthető, pontosabban szólva nem maga az út a szép a töredezett flaszterral, hanem a látvány. Az erdők, tisztások, a tisztásokon száradó széna, a csendes kis erdei ösvények, erdei utak szemlélődő, lassú sétákra csábítanak. Az út mellett, Jávorkúttól nem messze található a két víznyelő barlang, a Jávorkúti – amit 1953-ban tártak fel – és a Bolhási víznyelő barlangok. Ezeket 1997-ben kötötték össze. Az így létrejött barlangrendszer járatainak hossza 5100 m, s ezzel a Bükk második leghosszabb barlangrendszere.
A környék kedvelt vadászterület régóta. Itt történt, hogy Tóth Márton, Almássy Imre gróf jávorkúti vadőre 1917. augusztusában találkozott egy medvével.
„Alighogy a medve kilépett a sűrűségből, Tóth rálőtt, mire az a bozótba visszatért. A lövés helyén bőven talált a vadász szőrt, vért, a nyomot követve vértócsára is akadt, a homály beálltával azonban abba kellett hagynia a nyomozást, melyben a mellette lévő véreb nem tudott segítségére lenni, mert az a szokatlan állattól való félelmében szűkölve haladt gazdája mögött. Éjjel eső esett, mely a kevés nyomot is elmosta s így a medve nem került meg.
Másnap favágók látták észak felé haladni. „ – írja a Vadászlap, 1919. február 15.-i 5. számában. Sem a sérült medve, sem a jávorkúti vadőr, sem a rémült kutya további sorsáról nem esik szó a vadászújság további számaiban. Talán ez a kóbor medve hazament és sokáig mesélt bocsainak a barátságtalan fogadtatásról. Aztán mára már csak legyint a medveifjúság dédpapa meséire – amit mi sem bizonyít jobban, mint Mihály és Gallér medvék kóborlása napjainkban a Bükkben.
Harmadik forrásunk a MÁRIA-FORRÁS
A Bükk hegység számtalan Mária forrásának egyike 674 m tengerszint feletti magasságban, a Kis–fennsík északi peremén található, Mályinka település fölött. A bükkjárók többsége a legjobb ízű forrásvízként tartja számon. Vize a vadregényes Csondró völgyben fut tovább. A mellette álló két erdészház ma üdülőként funkcionál.
vízhozama: 20 l/ perc
48.1260404, 20.5285140
A forrás édesgyermeke a Csondró patak, ami a Bükk hegység egyik legszebb, legvadregényesebb – ugyanakkor legkevésbé ismert – szurdokában fut lefelé. Vize köveken bukdácsol, vízesések lépcsőin bucskázik le, sziklaomlásokon, bedőlt fák alatt igyekszik tova. A Csondró völgye indulhatna a „Magyarország legszebb szurdoka” címért, nagy esélye lenne a nyerésre, ám a magafajta szurdokok aligha törődnek az efféle címekért folyó versenyekkel. El vannak foglalva a maguk ügyes bajos dolgaival. Kódorgó vaddisznókkal és botladozó turistákkal, vitéz havasi cincéreivel, gyanakvó foltos szalamandráival, az odvaskői barlangszállás bátorság-próbáló kamaszaival, hol járható, hol járhatatlan turista útjaival.
egy „kidőlt-bedőlt” a Mária forrásnál – fotó Deák Kriszta 
terített asztal moháéknak – fotó Deák Kriszta
Negyedik forrásunk a SZENT JÓZSEF FORRÁS
Egerben, a Bitskey Aladár uszodával szemközt található Szent József park középpontja a kupolás ivókút, szabadon folyó, kellemesen langyos vizével. A forrás az Egri Termálfürdő alapvize is, 50 féle nyomelemet, kalciumot, magnéziumot tartalmaz, kis mennyiségben vas és radon is van benne. Karsztvíz ez is, csak éppen 7000 – 8000 évvel ezelőtti eső volt a szülőanyja.
47 898745, 20 382708
A forrásból 500 m3 víz jön fel naponta. Ez a 7000-8000 évvel ezelőtt lehullott csapadékvíz a föld mélyéből átmelegedve érkezik a felszínre. 1989-ben még a kút teljes vízhozama a városi vízhálózatba volt bekötve sokak nagy örömére. Ugyanis meglehetősen gazdaságos volt, hogy a csapból folyó kellemesen langyos víz mindenféle melegítés nélkül alkalmas volt a zuhanyozásra.
„Melegvíz” – fogalom volt ez Egerben, önálló jelentéstartalommal bírt. Két meleg víz volt a hajdan a városban: két meleg vizű tó. A nagyobbik tóban lótuszvirágok nyíltak, ennek helyén lett a strandfürdő. A kisebbik tó éppen azon a területen volt, ahol ma a Szent József park található. Kristálytiszta vizében álldogálva mostak az egri asszonyok, még az 1960-as években is. A parkban Oláh Szilveszter szobra állít emléket nekik, s ad vizuális segítséget elképzelni, hogyan is történt a mosás.
„Megyek a Melegvízre” – mondták a nők, amikor indultak otthonról a szennyessel alaposan megpakolt, kádármesterek készítette súlyos faputtonnyal hátukon. Szellős, fedett, padokkal ellátott hely volt a „Melegvíz”. Kemény melót végeztek, a mosás fő eszköze a sulykolófa volt. Sose voltak egyedül, a sok asszony pedig mindig talált megbeszélni, kipletykálni valót dolog közben is. „Puttonyrádió” – így hívták akkoriban a városban a híreket hozó-vivő-terjesztő asszonynépet.
Számomra a legmeglepőbb és legcsodálatosabb a vízművek páratlanul nagyszerű szociális gesztusa volt (már a hatvanas években történt): centrifugát vett és helyezett el itt közhasználatra, megkönnyíteni az asszonyok dolgát.
Ez a meleg víz futott a határban évtizedekkel ezelőtt egy vastag betoncsőben Andornatálya felé, nagyjából a vasúttal párhuzamosan. Körülötte soha be nem fagyó szittyós tocsogó és vadmadarak tömege. Gyerekkoromban gyakran melegedtünk a mindig langyos betoncsövön barangolásaink idején. Bámultuk a télire is itt maradó madarakat és az – akkor még – örökkévalónak, és határtalannak tűnő nádrengeteget.
[1] Gánti Tibor: Eltűnő szigetek. Emlékek. Tapasztalatok. Gondolatok. Bp. 1983.
[2] Frisnyák Sándor: A Szinva és a Garadna árvize. = Borsodi Szemle, 1958. 2. évf. 1-2. szám