Hinta, palinta,
hét krajcárért paprika,
kettőért meg só,
kicsi Pepe jó!
Hinta, palinta … fiatal nők ülnek, térdükön gyermekeikkel. Babák, épphogy csak totyogók, meg apró zsebtorpedók kucorognak anyáik ölében. Ringatóznak együtt a mondóka ritmusára, kergetőznek a szavak a levegőben. Mindenki a maga gyermekének a nevét mondja: kicsi baba jó! Nevetnek, a végén magukhoz ölelik Petikét, Vanesszát, Renátót, Marcsikát. A gyerekek bújnak, göndör kis kacagások keringőznek. Hiiiiintaaaa, palintaaaaa, … indul a ritmus, a hinta-palinta, nem unják, mondják, újra meg újra.
Álmélkodom a gyerekeken.
Nézem az anyákat.
Nehéz sorsot cipel mindegyik. Sűrű, nehéz, sokszor kegyetlenül nehéz sorsokat. Énképük elkeserítően negatív -, tudom miként vélekednek magukról.
Valami eszembe jut. Megállítom őket, s kérem, most egy picit változtassunk a mondókán, mondjuk így is:
Hinta, palinta,
hét krajcárért paprika,
kettőért meg só,
édesanya jó!
Elkerekedett szemmel néznek rám. Tétováznak, óvatosan pillantanak jobbra, balra, elsőre félig elnyelik: édesanya jó …
Aztán mondják, felváltva mondogatják.
Hinta, palinta ….
kicsi Renátó jó ….
Hinta, palinta …..
Édesanya jó.
Nevetnek. Magukhoz ölelik Petikét, Vanesszát, Renátót, Marcsikát. A gyerekek bújnak, göndör kis kacagások kergetőznek. Hiiiiintaaaa, palintaaaaa, … indul a ritmus, a hinta-palinta, nem unják, mondják, újra meg újra.
Édesanya jó.