Mondókák, amikkel rémeket lehet üldözni. Dalok, amelyek lecsendesítik félelmeinket. Játékok, amik kiszabadítanak.
Ízelítőnek, gondolatébresztőnek.
Járok egyedül, félek mindentül.
– Járok egyedül! Félek mindentül!
Királyuram!
Kit adsz mellém, kivel hazamenjek?
– Mondókát, játékot, dalt!
Számlálhatatlan sokaságú mondókáink, dalaink, játékaink között megszámlálhatatlan szorongásoldó, féleleműző, rém üldöző, ráolvasásnak vagy éppen rontáshárítónak beillő szöveget találunk. Legtöbbje úgy hat gyerekre, felnőttre, mint a mese. Ki-ki azt leli meg benne, amire éppen szüksége van.
Szerettem, szeretek velük dolgozni, mert a bennük rejlő játékosság és időtlenség felszabadítja az elmét, könnyed, elegáns lendülettel lódít fel a spiritualitás magasába, és enged az összeroppanás veszélye nélkül lemerülni a sötét ismeretlen ölének mélyére.
járok egyedül…
Mitől félsz?
Amatőr félelem-felmérésem válaszadói sokféleképpen fogalmazták meg a gyermekjáték inditó mondatát:
– Járok egyedül, félek mindentül – de amíg a játék a következő pillanatban már kérdezi is:
–Királyuram, kit adsz mellém, kivel hazamenjek? – addig kérdezetteim többsége többnyire egyedül hordozta félelmeit. A Király akihez bizalommal fordultak, nem hagyja válasz nélkül a Mindentülfélőt. Próbálkozik.
– Neked adom Ikszet Ipszilont.
A Mindentülfélő lám már nem is annyira félő. Tiltakozik. Mer tiltakozni, de nem csak tiltakozik, haragjának is teret mer adni.
Nem kell nekem ez,
nem kedvelem ezt.
Csúf ő maga, csúf járása,
csúf a táncolása.
Rakom villára,
hányom boglyára,
szakítok egy pár csillántot
verem az orrára.
A Király nem adja fel, újra, és újra próbálkozik, míg egyszer csak sikerrel jár. A Mindentülfélő már nem fél, nincs egyedül. Döntött. Van akivel haza menjen, olyannyira, hogy nem csak elfogadja kísérőnek, de bensőséges kapcsolatot is képes vele teremteni. Talán a félelem is végleg elmarad.
Ez kell nekem ez,
ezt kedvelem ezt.
Szép ő maga, szép járása,
szép a táncolása.
Veszem ölembe,
viszem kertembe,
szakítok egy szál virágot,
adom a kezébe
Kedves dalaim legszebbikei közé sorolom a Túl a vizen egy kosár kezdetűt, aminek utolsó versszakát még régen, egy könyvtári foglalkozás során tanultam egy kicsi lánytól. A mese után énekeltem a dalt, alig értem a végére, amikor felpattant a helyéről, és hadarva kérdezte:
– Elénekelhetem? Mert én tudok még egy részt! – és kristálytisztán zengett az ének „Túl a hegyen fehér nyírfa…”
„Félek, hogy már örökre velem marad a fájdalom, a bánat, hogy már soha nem tudok örülni semminek…” (veszteség után írták, mondták sokan)
II:Túl a vizen van egy malom / vajon mit őrölnek azon:II
II:Nem őrölnek ott egyebet / csak bút bánatot eleget:II
II:Nékem is van egy bánatom / odaviszem, lejáratom:II
II:Egy szem búza, kettő rozs / felöntöttem, járja most:II
A dal lassan, biztosan őrli meg a bánatot az átváltozás lisztjévé, kovásznak pedig ott van a végén kevéssé ismert, de nekem legkedvesebb strófája:
II:Túl a hegyen fehér nyírfa / lélekmadár lakik rajta:II
II:Fészekből ha majd kiszállok / újra reátok találok:II
Halandzsamondókák tudnak olyanok lenni, mint egy-egy ringató. Ahogy mondogatjuk mint egy mantrát, értelmetlennek tűnik, mégis, valamit megsejt a lélek, ráfekszik, megpihen: „Gingalló, gingalló, / szent ajtó, szent ajtó, / főzz kását, ha nincs só / szent ajtó, gingalló”. És tud bajűzőként funkcionálni, mint a közismert „Antanténusz, szórakaténusz / szóraka tike taka / ala bala bim bam busz / vigye el a vén krampusz” [bajt, jajt, rémeket, félelmet]. Vagy csak úgy megnevettet. Hm, mintha a rémek valamiért nem szeretnék a könnyű, felhőtlen nevetést „Eccem peccem zecc, / zicim alá zecc,/ zicim alá barbaricka, / zicim alá zecc.” Mit jelent? Ki tudja? Amit akarunk.
„A félelem belénk telepedik, kotlik bennünk, kelteti tojásait...” (68 éves nő)
Lehet beledöngeni a világba, és lehet halkan újra, meg újra, meg újra mondogatni ezt a varázsigét akár úgy is, hogy a végén látványosan „kitépjük” magunkból a rosszat és messzire hajítjuk. (Azért arra nagyon ügyeljünk, nehogy másvalakire dobjuk!)
Ön, dön, desz, desszendáré desz,
Alahala potrohala, ördög vigye ezt!
Csalogató mondóka-párja is van, hogy érkezzen a jó, egyúttal örömvarázslat, ha már érkezett. Csendesen mondogassuk, nehogy most meg az érkező, várva várt jó pánikoljon be és fusson messzire.
Ön, dön, desz, desszendáré desz,
Ita pita rita szita, Isten hozta ezt!
Ennek a következő mondókának tételmondata is jó segítség lehet bajűzésre, szorongás oldásra. Félek? Én vagyok a bárány? Engem lopott magának az ördög?
Csiteri, csütöri, csütörtök
bárányt lopott az ördög,
ha megfogom az ördögöt,
kalickába zárom,
mennél jobban fickándozik,
annál jobban rázom.
Végezetül pedig,
a te súlyos nyavalyádból
adjál nekem is, adjál nekem is,
hadd érezzük mind a ketten,
érezzem én is.
