Nagy csoportos óvodások a könyvtárban. Túl vagyunk a mesén, a játékokon, a varázslatokon, a könyvnézegetéseken. Nagykabátban – sál, sapka, kesztyű rajtuk –, várják óvó nénit, aki a kölcsönzést fejezi be. Tömörülnek az ajtóra, nyüzsögnek és nyihognak, lökdösődnek és nevetnek. Kolleganőm odaszól nekik – nehogy egy lendületes olvasó az ajtónyitással elsodorja őket:
– Húha, vigyázzatok! Mert ez az ajtó néha kinyílik magától. Gyertek kicsit hátrébb.
Pillanatnyi csönd. Hátrébb lépnek. Indulna újra a nyüzsi. Ülök a táskatartón, a fejem egy magasságban az övékével.
– Van úgy, hogy például egy sárkány néz be – mondom nekik.
Tudományos felkészültségű kisfiú oktat ki azonnal.
– Meghaltak. A sárkányok mind meghaltak. Meg a sárkánygyíkok is.
– Tényleg? Érdekes. Pedig éppen tegnap találkoztam eggyel. Onnan tudtam, hogy sárkány, hogy hét feje volt, azt mondta húúúúú és lángot köpött.
Tudományos rám mered.
– És nem olvadt el a könyvtár?
– Nem, mert az utcán találkoztam vele.
Már nagy a csönd, mindenki körülöttem áll elkerekedett szemekkel, tátott szájjal, lélegzet visszafojtva. Másik fiúcska nyomul előre. Suttogva kérdezi.
– És … mit csinált …. a …. a sárkány?
– Hát körülnézett, azt motyogta, hogy nincs is itt királykisasszony – és elrepült.
Nagy csönd. Őszinte ámulat. A történet abszolút hiteles.
– Ééés…?
– … és képzeljétek el, milyen szerencsém van, hogy nem nézett királykisasszonynak.
Gondoltam most jó vicceset mondtam a gyerekeknek és mindjárt kitör a nevetés. Haha. Öregasszony királykisasszonynak… De nem. Halvány mosoly sincs. Látszik, egészen komoly eshetőséget adnak annak a gondolatnak, hogy a sárkány akár királykisasszonynak is nézhetett volna engem.
Az előbbi fiúcska előre lép. Mélyen a szemembe néz, s halálos komolyan mondja.
– Hát tényleg szerencséd volt. Mert ha királykisasszonynak néz, akkor elrabolt volna. És bezárt volna egy toronyba, te meg aztán várhattad volna, hogy kiszabadítsanak, mert a lovagok már mind meghaltak…
Könyvtáros koromban történt. Régen. Az a fiúcska azóta már nagykamasz. Én lovagnak képzelem – és ez megnyugtat. A lovagok mégse haltak meg. Velünk vannak.