Levelet kaptam. Szűkszavú, rövid híradást egy asszonytól, asszonyokról. Arról, hogy hogyan keresték egy mese segítségével kenyai özvegyasszonyok az utat az életre valósághoz maguknak és gyermekeiknek.
A tömör történet kibomlott bennem. Teret és időt átlépve kapcsolt össze emberekkel, kultúrákkal, sorsokkal. A verbalitáson túlra vitt, nagyon messzire és mélyre. Oda, ahol nincsenek szavak, mondatok, oda ahol összekapaszkodik minden emberi tudás, tapasztalat, gondolat.
Különösek az utazásaink. Én így, egy történet hátán jutottam egy általam sose hallott szigetre, egy könyv vitt, egy mese repített, egy e’mail indított.
Bálint Ágnes biblioterapeuta (Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár és Teológiai Szakkönyvtár) Kenyában dolgozott, a Ruginga szigeten. Tisztelet neki érte. Levelének részletét, s az általa készített fotókat engedélyével tettem közzé.
“Azért köszönetképpen két fényképet küldök neked. A kenyai özvegyasszonyok főzik a kőlevest mindkettőn — az egyiken aláhajol a hölgy, éleszteni a képzeletbeli tüzet, a másikon már olyan súlyos az edény, hogy ketten emelik. Természetesen a könyved inspirált. A közösség receptjét próbáltuk összehozni mindkét alkalommal, miután dramatikus játékban a mesét átéltük. Azért volt ez fontos, mert nagyon várják kívülről a segítséget, de közben láttuk, látjuk, hogy ha belülről nem épülnek meg, akkor a segítség nem hatékony. Sem a világ gazdagabb fele, sem saját kormányuk nem tudja megoldani a súlyos hátrányos helyzetüket. Az özvegyek egyébként a törzsi berendezkedés szerint soha többet nem mehetnek férjhez, egyedül kell boldogulniuk a sok gyerekükkel. Hát megpróbálnak együtt boldogulni.“
Az özvegyek önsegítő csoportokat hoztak létre. Megpróbálnak valahogy talpon maradni. Megpróbálnak valahogy boldogulni. Megpróbálnak valahogy boldogok lenni. Életre valóak.
“A mi kövünk a börtön. Na, hogy annak mekkora fazék kell?!” – mondták a fogvatartott asszonyok, amikor a Kőlevest meséltem nekik. Ezeknek a kenyai nőknek itt irdatlan nagy kő jutott. Milyen az ő levesük íze? Szeretném hinni, hogy van íze a levesüknek. A mozdulataikban ott az erő, a kitartás és – nekem mindenképpen láthatóan – valamiféle játékos, elszánt derű.
…