Egy nyári napon találkoztunk én, és az Égigérő fa története. A történet, amiben el tudtam rejtőzni mindig, ha nem akartam látni és láttatni magam.
Soha egyetlen más égigérő fa nem tudott levenni a lábamról, noha sokat koslattam az égigérő mesék után egy időben. Aztán egy buddhista tanmeséket tartalmazó könyv került a kezembe. Nem is égigérő fa volt a mese címe, mégis megállított. Egyenesen a „harmadik szemem” kellős közepébe vágott. Olyannyira, hogy tovább kellett álmodnom a történetet, mert nekem az nem a fa kidöntésével és lerablásával ért véget.
első nap gyökeret eresztett és kihajtott
Égig érő fa
buddhista tanmese nyomán
Volt egy király, a királynak volt egy csodálatos kertje, tele szebbnél szebb virágokkal, fákkal, növényekkel. A szél egyszer egy magot sodort a kertbe, ami első nap a földbe kapaszkodott, gyökeret eresztett és kihajtott, a másodikon addig növekedett, míg estére elérte az eget, a harmadik nap reggel kivirágzott, délben termést hozott, ami estére beérett. A király szedett a gyümölcsből, evett belőle, s elmúlt minden baja, megfiatalodott. Híre ment ennek az egész világon, jöttek az emberek, s mind a fa gyümölcsét akarták.
A király senkit nem küldött el, de a termőágak magasan voltak nagyon, s mind aki nekiindult, visszafordult félúton.
Megszánta őket a király és a fát kidöntette. Ekkor azt megrohanták az emberek, teletömték zsebeiket a csodatevő gyümölccsel és szétszéledtek.
Amikor a király egyedül maradt, megpróbálta felállítani a törzset, de kivágott fát elültetni hiábavalóság. A gyönyörű fa elpusztult.
Sok idő eltelt, amikor egyszer zsebébe nyúlt, és annak a gyümölcsnek a magja akadt a kezébe, amit hajdan először szedett le a fáról. Sokig forgatta kezében, aztán kiment a kertbe, puszta kézzel fészket kapart a magocskának, s beletette, betakarta. A mag első nap gyökeret eresztett és kihajtott, második napon nőtt, nőtt, mígnem égig ért a koronája, harmadik nap reggel kivirágzott, délben termőre fordult, estére beérett a gyümölcse. Szedett a fa gyümölcséből a király, evett belőle, s elmúlt minden keserűsége, minden baja, búja, bánata.
Soha senkit nem küldött el, aki kért a fa gyümölcséből, ám mindenki csak egy módon juthatott hozzá. Ha maga ment fel érte.
Azok, akik számolatlanul vitték el a régi fa termését, hírét vették a király új fájának, s elültették a náluk levő magokat maguk is. Sok mag nem kelt ki, sok pedig megeredt, de amelyek mégis megeredtek és fává is növekedtek, azok soha nem nőttek az égig, a termésük pedig keserű lett.
A történetet Kivágott fa címen A sivatag démonjai. Buddhista tanmesék és történetek. (2010) Kistarcsa STB Könyvek Könyvkiadó Kft kötetben találtam.