2010-ben indult először Magyarországon olyan munka egy börtönben, amely a népmesékre építkezett. Ezt a munkát Juhász Attilának, az egri börtön akkori parancsnokának köszönhetően én kezdtem el, s ez egészen a 2020-as pandémia kezdetéig tartott. Ebben a sorozatban a Rabkoszt és a Rabmesék című köteteimből teszek közzé szemelvényeket az elkövetkezőkben. A munkának azt a részét mutatom meg, amit más terepen is jól fel lehet használni, valamint a foglalkozások legkedveltebb meséiből is válogatok.
A fejben főzések a hazatalálás örömét adták meg. Ami itt következik, az a hétköznapok örömének receptje.
„Boldogságrecept
Ez a mesekörös „közös főzés” lehetőséget adott arra is, hogy felidézzenek sok emlékezetes, szép pillanatot életükből, megfogalmazzák és szavakba öntsék, s ezzel tudatosítsák magukban, mi az, ami valóban fontos, valóban mély nyomot hagyott bennük életük során. Minek van ereje itt, a bezártságban, mi az, amire ha bármikor visszapillantanak, akkor megfényesedik a lelkük. Az alábbi kis történetet börtönben írt szakácskönyvébe körmölte le az egyik asszony, az ecetes hal és a palacsinta receptjei közé. Így aztán ez is egyfajta recept lett: a hétköznapi, apró boldogság receptje.
A neveket megváltoztattam, de a történeten nem módosítottam semmit.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép pár. Ilonka és Péter. Nekik született három szép gyermekük.
Ültettek ők szép növényeket, virágokat a kertjükbe. Köztük volt sok szép rózsa. Egyszer Péter, hogy Ilonkáját meglepje, levágott 5 szál rózsát és vázába tette. Ilonka olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele.
Este aludni tértek.
Reggel Ilonka, miközben kávét főzött, eszébe jutott, hogy friss vizet ad a rózsáknak. Ahogy tekintete a rózsákra esett, lehervadt arcáról a mosoly. Péter elfelejtett vizet rakni a vázákba, így a rózsák mind elhervadtak. Szomorúan kérdezte Pétertől:
– Te meddig bírod víz nélkül?
Péter megszeppent, átölelte Ilonkát és megcsókolta. Ilonka rámosolygott és bánata szertefoszlott.
Ha a rózsák el nem hervadtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.”
Az ilyen és ehhez hasonló – leírt, elmesélt – mikrotörténetek minden esetben fontos állomások. Egyrészt azon a belső úton, ami egy tisztább, világosabb belső értékrendhez vezet, másrészt azon az úton, amely hazavezet: az otthonhoz, a családhoz, a gyerekekhez. Gyakran biztatom őket, mondják, meséljék ezeket az otthoniaknak, mert a személyes és családi történetek ismerete gyökeret és kapaszkodót ad szeretteiknek. Többnyire hitetlenkedve néznek rám és ingatják fejüket: – Á, nem érdekli ez a gyerekeket! – mondják, aztán ritka eltávozásaik után visszajőve hökkenten közlik velem:
– Hát én nem gondoltam, de igaza volt. Úgy figyeltek, meg kérdezgettek, amikor meséltem ezekről a régi dolgokról! Még azt is elmeséltették, amit én is csak hallottam, meg hogy mi volt, amikor kicsik voltak, meg mi volt, amikor én voltam gyerek? De az igaz, hogy jó is volt ezekről mesélni.”
Örökre bennem maradt a mesekörös nőkben felragyogó öröm, amikor az otthon ízeiről esett szó. A bodag szó számomra azóta is a hétköznapi boldogság szinonimája. Sokféle bodagreceptet ismertem meg a beszélgetések során. Ez itt az egyik, ahogy leírták nekem.
Töltött bodag
Hozzávalók:
liszt és só; szódabikarbóna; víz; olaj; tejföl; majonéz; citromlé; cukor
Töltelékbe:
kolbász; felvágott, stb.
Elkészítése:
A lisztet, sót, szódabikarbónát vízzel kigyúrom, közepes lágy tésztává. majd kinyújtom, az egyik felére karikázva kitöltöm kolbásszal, paprikával. Majd a másik oldalt ráhajtom és a széleit lenyomogatom. Kisütöm. [sütőben]
Mártás:
A majonézt tejföllel, citromlével és a cukorral jól összekeverem.
Szeretlek, Kislányom!
Jó étvágyat!
Jó mesélni otthon, jó játszani, jó énekelni, jó együtt lenni.
A következő részben egy kicsit erre az együttlétre irányítjuk a figyelmet.