2010-ben indult először Magyarországon olyan munka egy börtönben, amely a népmesékre építkezett. Ezt a munkát Juhász Attilának, az egri börtön akkori parancsnokának köszönhetően én kezdtem el, s ez egészen a 2020-as pandémia kezdetéig tartott. Ebben a sorozatban a Rabkoszt és a Rabmesék című köteteimből teszek közzé szemelvényeket az elkövetkezőkben. A munkának azt a részét mutatom meg, amit más terepen is jól fel lehet használni, valamint a foglalkozások legkedveltebb meséiből is válogatok.
Mi a boldogság? Otthon lenni, szabadnak lenni, békességben együtt lenni a családdal – foglalták össze gyakran a boldogság lényegét a mesekörösök.
„… azt kértem a csoport tagjaitól, hogy írjanak levelet saját maguknak az egyik receptesfüzet végére, s írják le azokat a kívánságaikat, amelyekről szeretnék, ha teljesülnének. …
Kedves Én!
Most már tényleg ne idegeskedj, mert már szabálysértő vagy és itt a vége. És akkor mehetsz haza, mint édesanya, feleség, anyós és nagymama egy személyben. Otthon már nagyon vár a te kis családod. Úgyhogy fel a fejjel. Ha már ennyit kibírtál, ez a pár nap tényleg nem a világ vége.
Erős, kitartó nő vagy, mindig az legyen előtted, hogy otthon mennyi szép és boldog idő következik az életedben. Családod melletted áll, és őszinte, igaz szeretettel várnak haza.
Légy erős, és kitartást kívánok neked.
Nagyon boldog szabadulást!
Ebből a levélből egy szabadulás előtt álló, erős és bizakodó ember alakja rajzolódik elő, akit valóban hazavárnak, akinek stabil kapcsolata van a családjával, s aki biztosan tudja, „hogy otthon mennyi szép és boldog idő következik az” életében. Az, aki így tud szabadulni, nagyobb eséllyel illeszkedik vissza családba, hétköznapokba, mint az, aki szorongva, bizonytan jövőképpel kezdi meg „kinti” életét.
Kedves Én!
Először is kívánok neked tiszta szívemből mielőbbi boldog szabadulást.
Azt kívánom neked, hogy a kedvezménytárgyaláson sikerekben járj el.
A családoddal nagyon boldog legyél, és az Istenke vigyázzon rátok, és soha ne kerülj vissza a börtönbe.
A pároddal együtt mindig boldogságban éljetek, szerelembe, szerencsébe. Soha ne veszekedjetek, ne legyetek betegek.
Ezt kívánja nektek egy igaz barát.
Az utolsó sor egy hosszú, közös, „mesés” munka eredménye. Sok nevetéssel fűszerezett, olykor szomorú és könnyes, de többnyire derűs, beszélgetésben és együtt gondolkodásban gazdag munka volt. Aki írta, bizalmatlan és gyanakvó, önmagát nem sokra becsülő asszony volt, amikor a csoportba jött. Tervekkel, reményekkel telve szabadult. Otthon várták. Vitte magával „mesés szakácskönyvét”, benne önmagához írt levelével és kívánságaival – amelyek remélem, azóta már teljesültek.
Én nem vágyom hatalomra, gazdagságra. Csupán Párommal és Gyerekeimmel boldog, nyugodt, békés, szeretetben gazdag életre. Hogy soha többé egy napot se töltsön el a családom egymás nélkül. Hogy gyermekeim is ugyanolyan boldog emberekké váljanak, mint amilyenek mi vagyunk a párommal.”
A következő részben egy közismert mese szokatlan változatát mutatom meg.
Úgy, ahogy azt Matild mama elmesélte nekem. Ő volt az egyetlen mesekörös, akiről biztosan tudtam, hogy otthon rendszeresen mesél és nem csak gyerekeknek.