Mesekör a börtönben 6.-Matild mama

2010-ben indult először Magyarországon olyan munka egy börtönben, amely a népmesékre építkezett. Ezt a munkát Juhász Attilának, az egri börtön akkori parancsnokának köszönhetően én kezdtem el, s ez egészen a 2020-as pandémia kezdetéig tartott. Ebben a sorozatban a Rabkoszt és a Rabmesék című köteteimből teszek közzé szemelvényeket az elkövetkezőkben. A munkának azt a részét mutatom meg, amit más terepen is jól fel lehet használni, valamint a foglalkozások legkedveltebb meséiből is válogatok.

Megmutattam már a kezdetet, a “hazatalálás” örömét, a hétköznapok boldogságát, leveleket a börtönből és az első mesét, amit elmondtam a rácsok mögött. Itt azt a mesét mutatom meg, amit én kaptam először a börtönben.
A tíz év alatt nemigen találkoztam olyanokkal, akik hagyományos módon meséltek volna otthon gyermekeiknek, unokáiknak. A fogvatartottak mese-ismerete is erősen korlátozott volt. Nem találtam ebben semmi meglepőt. Akkorra már – gyermekkönyvtárosi munkámból fakadóan is – megtapasztaltam, hogy a rendszeres mesemondás, gyakran a meseolvasás is, réges-régen eltűnt a családi, közösségi rituálékból.
Matild mamával 2010-ben, a program legelején találkoztam. Az első alkalommal végigmért, tudtam, hogy nem adja könnyen a bizalmát. A fogvatartottak tisztelték, afféle becsületbírónak tekintették, ügyes-bajos dolgaikkal hozzáfordultak. Emlékszem agyondohányzott, rekedt hangjára, fürkésző tekintetére, távolságtartó magatartására, s emlékszem, amikor sokadik találkozásunk után egyszercsak váratlanul elkezdett mesélni nekem. Ennek története, s Matild mama meséje van itt.

A rest macska
egy idős cigányasszony, Matild mama meséje (nevét megváltoztattam). Matild mama volt az egyetlen, akiről teljes bizonyossággal tudtam, hogy otthon rendszeresen mesél, és nem gyerekeknek. Konyhája afféle „kultúrközpont” a telepen, mesét hallgatni, tanácsot kérni járnak hozzá az emberek.

Matild mama szabályosan vizsgáztatott, amikor megismertük egymást. Egy sokat tapasztalt, sokat próbált ember nézett rám gyanakvó tekintettel. Ha nem a börtönben találkozunk, akkor öreg sámán asszonynak is vélhettem volna. Attól kezdve, hogy „átmentem” nála a vizsgán, elkötelezett segítőm lett.

– Na jól van, mesélek magának egyet. Magának úgyse mesél senki! – mondta ki a verdiktet rám és mesélni kezdte A rest macskát.

Később megkaptam ezt a történetet CD-n ajándékba, s ezért tudtam szó szerint, Matild mama meséjének fonalát híven követve leírni. A mese – számomra mindenképpen – legdöbbenetesebb jelenetei azok, amikor a rest asszony saját maga üti-veri a hátára kötözött macskát. Az önpusztítás ilyenfajta megjelenítésével még soha nem találkoztam addig.

A rest macska

Matild mama elmondásában

Vót egy falu, abban a faluban lakott egy család, akinek nagyon gyönyörű vót a lánya. De bizony, amilyen gyönyörű vót, olyan lusta vót. Állandóan csak az ablakok előtt mászkált, a tükör előtt, fésűtte a haját, csinosítgatta magát. De ahogy futott a ház, őtet nem érdekőte semmi. Minden legény, amelyik el akarta venni, meghallotta a hírit, és már nem is köllött. Ám vót a másik tartományba, még akkor úgy nevezték, a falukat, meg a városokat, vót egy szegénlegény. Azt mondta:

– Na, mindegy, milyen ez, majd én elveszem eztet a nőt, meg fogom mutatni és rendre fogom tanítani.

– Hát – mondták neki -, azt te ugyan nem! Hiába, szinte olyan lusta, hogy az élete nem ér egy forintot.

Jól van elindult a legény, el is vette. Hát ugye másnap mondta:

– Na, hát, rendes feleségem vagy, minden szépet, jót kívánok neked, megyek dógozni.

El is ment a legény dógozni, hazament, nem találta a feleségit. Járkált az a faluba, estefele vót már, mikor hazament, mondja neki a férje, hogy hol vót?

– Háát, itt is jártam, ott is jártam, amott is jártam.

Na, jól van. Másnap reggel az ember fogja magát, fölkel, fogja a macskát, ráköti a hátára a feleségének, és elmegy dógozni. De mielőtt elment vóna, azt mondja a macskának.

– Te macska! Most rákötöttelek a hátára, de inkább leveszlek, majd még egyszer, ha gyüvök a munkából haza, nekem itt rend legyen a házban.

Gyün este az ember. A macska fekszik az ágyon, az asszony meg a tükör előtt fésülködik. Nem szólt semmit az ember. Megfogta újbul, rákötötte megint a hátára a macskát. Fogta a hideg vizet, leöntögette vele jól. Hát a macska kínjában elkezdte kaparászni az asszonynak a haját meg minden. A macskát meg ütötte az asszony.

– Mit csinálsz, te büdös macska! Hát nem hagyod az én szép hajamat, amit én egész nap fésülgetek!

Jól van, eltelt megint egy nap, elment megint a férje dógozni. Gyön haza. Semmi nincs megint. Fogta a macskát, rákötötte megint a hátára, de most már bizony nem hideg vízzel öntötte le, hanem moslékkal. Az asszony kiabált, ütötte a macskát, a macska meg még jobban kaparászta őtet.

Jól van, lekötötte a hátáról nekie, s azt mondja másnap reggel az ura.

 – No, ide figyelj, te macska! No, idáig így jártál! De máma van az utolsó napod. Ha nem főzöl, nem takarítsz, én úgy elverlek téged, hogy hetedhét országon nem éled túl.

Jól van, elment az ura, gyön az estefele, azt mondja az asszony:

– Állj már föl! Menjél már! Takarítsál, és főzzél, mert mindjárt itthon van az ember, aztán fogsz kapni! Na, éngem nem érdekel, te rest macska, aztán majd meglátod mi lesz! – fogta magát, szépen kifésülködött, aztán várta az urát.

Aztán mondogatta a macskának:

– Majd meglátod, mi lesz! Várjál, csak!

Hát gyütt az ember, elkapta a macskát, rákötötte az asszony hátára. Úgy elverte a macskát! De közbe az asszonyra is ment. A macska végig kaparászta az asszonyt, az egész hátát, a haját, az arcát. A kínjába. Na, levette az ember szépen a macskát a hátáról, s azt mondja a macskának:

– Holnap, ha hazajövök, és ha nem lesz rend a házba, ha nem főzöl, beledoblak a kútba!

Erre odamegy az asszony a macskához:

– No, mit szólsz? Én nem akarok a kútba menni! – a macska pedig nyalogatta magát a fájdalmában.

Jól van, elment megint a férfi dógozni. Hát, főkel reggel az asszony, elkezdi mondani:

– Az isten áldjon meg, macska! Hát menjél már, főzzél, takarítál, mossál, mert nagyon ki fogsz kapni!

Csak nem mozdult a macska. Na, az asszony gondolt egyet:

– Há, ha te nem csinálod meg, temiattad nem akarok a kútba esni! – s fogta magát, gyönyörű rendet csinált a házban, megfőzött szépen.

Gyön az ember haza, azt mondja a macskának:

– Ej, te macska, milyen rendes vagy! Mátul kezdve nagyon foglak téged szeretni.

Fölpattan a menyecske.

– Drága uram! Hát én vótam az! Nem a macska! Én csinátam neked mindent!

Na, azt mondja neki az ember:

– Te vótá, drága feleségem! Na, akkor te érdemled meg a szeretetemet és mindenfélit, amit csak kívánsz.

És megadott neki mindent, az asszonynak. Hetedhét országra szólt, hogy milyen rendes, takaros kis menyecske az ő felesége. 

Hát így vót, hogy a lusta lányból rendes asszony lett.”

A sorozat hetedik befejező részében egy játékra hívom az olvasót.